vödörödön

Dal nélkül nem lehet élni. Nem tudom megmondani,hogy a dal találja meg azt a pillanatot, vagy a pillanat a daltól lesz önmaga, egy ellenben biztos: a zenénél tökéletesebben semmi nem vetít emlékeket a zárt szemhéj vászánra, semmitől nem rándul össze annyira az ember szíve, semmi sem képes annyira tökéletesen visszaadni egy rég elfeledett esti érzést mint az a momentum, mikor felcsendül a dallam. A torkod összeszorul, mintha hirtelen és menthetetlenül ott állnál a fázós szürkületben a vár aljában, a hó csendesen szuszog körülötted, szívedben a téli nyugalom és a zúgolódó város leghalkabb pontján vársz. Rá vársz. Majd a pislákoló kandelláberek fényében megérkezik édes nesszel és a karjába zár. És akkor, ott, egy pillanatra megtalálod a kétségbeesve kutatott harmóniát, a szavakba kétesen önthető boldogságot. Minden egész és minden csoda. A hó pedig csak hull míg fehér lappá változtatja a világot körülöttetek. Új életet ígér. Ezt hozza nekünk vissza a dal, hogy részünk lehessen benne újra és újra. Titkon őrzött négypercek, amelyekben átjár az érzés akkor is, ha egyedül vagy és a harmónia csak ósdi, kopott, megbarnult fénykép a szívedben.