Van egy fiú, a tortája kerek, egész, piskótás. Olykor csokis, néha epres, hol túrós, hol habos. Ínyenc fiú, mindet szereti. A receptjének pedig két fontos pontja van: a változatlan alap és a változó töltelék. Mindene megvan, és ízlés szerint tesz hozzá még abból, amihez kedve van. Például olykor belőlem. Nézhetjük úgy is, hogy én vagyok a hab a tortán.
Nem vagyok nagy édesszájú, de ha tortáról van szó engem csak a máz érdekel. Az az élvezet, amivel lekanyarintom a marcipánt a tortaszélről, lecsípem a csokit a szelet tetejéről. Ha vele vagyok mindig émelygek.
Vajon, ha elkészítem magamnak az alapot és megelégszem azzal, hogy csak néha nyomok rá egy kis csokimázt, helyreáll a rend a konyhánk táján?
