"Ó, igen, Szívem, te nyertél. Beismerem: lehengereltél. Elegáns vagy, néha gőgös és kemény, de ha arról van szó, mégis kedves és szerény. Az én hibám, de majd meg fogom szokni, hogy kék-fehér ingedhez passzol a zokni. Illatod bódít a nap bármely szakában. S felocsúdok az ezeregyéjszakában. Mit tennél a helyemben? Nem tudom, mi jár a fejedben. Sohasem kaphatlak meg egészen, hát szemedbe nézek most merészen. Válaszolj! Mit tennél a helyemben? Nem sejtem, mi jár a fejedben. Rabságba dönt, ahogyan szeretlek, de ne hidd, hogy még egyszer kereslek. Kinevetsz, sőt, kissé megalázol, aztán azt mondod, szeretsz, ez szívbe gázol. Sohasem kaplak meg akkor, ha szeretném. Nem tudok felállni, pedig megtehetném. Vajon, te mit tennél a helyemben? Nem tudom, mi jár a fejedben. Sohasem kaphatlak meg egészen, hát szemedbe nézek most merészen. Válaszolj! Mit tennél a helyemben? Nem sejtem, mi jár a fejedben. Rabságba dönt, ahogyan szeretlek, de ne hidd, hogy még egyszer kereslek. A kisujjad nyújtod, s a karodra vágyom, de melletted ébredni így is egy álom. Sohasem kaplak meg úgy, ahogy szeretném. Nem tudok felálllni, pedig megtehetném."

Váczi Eszter