vödörödön

Szeretek valakit, hol jobban, hol kevésbé, hol kuszán ,hol átlátszóan. Barátok vagyunk, társak, idilli kapcsolat. Jelen pillanatban. Vasárnap volt egy éve, hogy kibökte némi köntörfalazás után azt, hogy "beléd zúgtam, Bubu", mert akkor még így nevezett. Mindig nevez valahogyan, de sosem a saját nevemen. A kapcsolat girbe-gurba rögös földútján voltam már Művésznő, Kollegina és újabban Rosalie. Őt sem kerülték el a Macilaci, Jávorpál, hős Jogvédő és mostanában Leopold megszólítások. Ez egy játék köztünk, mint annyi minden más, nem igazi. A saját kicsi színes-szagos világunkban élünk, nincs más ott olyankor, csak ő és én. És a gondolataink, amiket beengedünk ebbe a mi kis féltve őrzött színjátékunkba. A mindennapi életünk- attól függ, éppen milyen fázisban vagyunk- megédesíti vagy megmérgezi az együtt töltött pillanatainkat. Az, hogy köztünk miért nincs párkapcsolat arra az emberi gyarlóság ad választ. Néha pontosan úgy működünk, mintha mi ketten jelentenénk az egész világot egymásnak, ehhez képest a valóság fanyar paradoxon. Mindezek ellenére egy év nagy idő. És én éppen egy éve tudom, milyen lenne igazán szeretni és szeretve lenni.