Eldöntöttem, hogy nem szeretnék egy esetleges anyányi felelősséget a vállamra venni.
Ezzel egy időben elkalandoztak a gondolataim, és nehezemre esik logikusan megfogalmazni a suhanó pillanatokat. Az első talán, hogy mikor érik meg egy ember arra, hogy gyereket vállaljon. És mikor érik meg arra, hogy egy apát szeressen úgy, hogy a gyerekével járó felelősséget is vállaja. Erre jött a gondolat, hogy az apa öreg, pedig alig 27. Lemond arról, hogy éljen. Hová sietnek az emberek? Véletlen. Hmm. Ekkora felelősséget nem lehet csak úgy, meglepetésszerűen vállani.
Mindig azt gondoltam húsz éves kor felett öt év korkülönbség semmi. Pedig óriási. Az én kortársaim hátizsákkal járják Európát, félévekre mennek ösztöndíjjal egy idegen ország idegen egyetemére, a következő diplomájukat fontolgatják, házibulikat és őrültségeket csinálnak, élnek, vágynak, próbálgatják a szárnyaikat. Válogatnak az előttük sorakozó hatalmas ajánlattárból. Mókás és egyben borzasztóan szomorú, hogy életem legnagyobb őrülségeit egy olyan fiúval éltem át, a mai napig bezárólag, aki néhány hónapon belül apa lesz.
Rémisztő látni, hogy nem gondolja át a fent leírtakat. Van valakije, akit otthon tart a vitrinben, vajon a gyereket is felteszi majd a polcra, és kipipálja, hogy ez is megvan? Mit fog gondolni ez a gyerek Apáról, mikor Anyának éppen bevallja, hogy az előző estéjét egy másik nővel töltötte, vagy megbámul Anya jelenlétében egy másik Nénit, vagy őt beviszi a munkahelyére, ahol Anyáról csak annyit tudnak, hogy létezik, vagy mikor rájön, hogy ő is csak Apa szekrényében egy fiók és nincs átjárása a többibe. És vajon Apa hogy fogja érezni magát, mikor a Gyerek felnő és a világ legtermészetesebb dolgának fogja tartani, mikor a Férje csalja, vagy képtelen lesz egy ember mellett megállapodni? A szülők rengeteg dolgot elronthatnak. Nem hiszek a véletlen gyerekek boldogságában. Nem hiszek az érzelmileg éretlen felnőttek szülői felelősségében.
De leginkább, nem szeretnék egy boldogtalan gyerek életében részt kapni és nem szeretném egy boldogtalan felnőtt életét menteni. Egy életmentés is óriási feladatnak tűnt, de áthidalhatónak. Nem akarta. Kettőt már én akarok a lelkemen viselni. Fiatal vagyok, erős, okos, és Európába vágyom hátizsákkal, a fiatal és felelőtlen barátaimmal.
