Ömlő eső. Szombaton. Akkor már napok óta zuhogott, az ítéletidőhöz viharos szél fújt aláfestésként. Ernyő nélkül, mint az igazi optimisták, álltam az aluljáróban. Fázósan, ázott cipőben Eszterre vártam, aki nemsoká meg is érkezett és igazi angyalként nyitotta napsárga ernyőjét fejünk fölé. Ami fontos, hogy legyen könyv és sütemény. A bolt kék padlószőnyegén gondolatban mezítláb sétáltam le-föl a polcok között, a lábujjaimmal itt-ott a bolyhokba kapaszkodtam, közben pedig véget nem érő, összefüggéstelen monológban távozott belőlem minden a világgal kapcsolatos panaszom. Eszter nyugtatott és szeretett, fáradt volt, de elégedett, remekül sikerült dolgos nap volt a háta mögött. Így lézengtünk a boltban, a borongós kedvemhez borongós hangulatú kötetre vadászva. Egy "tulajdonképpen szerelmesregényt" a kezemben tartva ültünk le végül az édesség mellé. A csendes, bensőséges harmóniánkat egy ismeretlen szakította meg. Egy kékszemű fiú, aki váratlanul az asztalunkhoz lépett, bemutatkozott, és egy könyvet adott a kezembe, ami rólam jutott eszébe. Kundera. A kedves ismeretlen kihasználva a pillanatnyi ámulatot tovatűnt, Eszter pedig értetlen csodálkozással szembesített azzal, hogy az eléhetőségét sem hagyta meg. Emberi önzetlen kedvesség.
Éppen idáig kellene tartania a csodának. Ám a könyvben megvan a név is és a telefonszám is. És nemcsak ez áll a könyvben. Hanem egy félénk intellektuel fiú elfojtott vágya és talán segélykiáltása is. A regényt ugyanis a Kunderát jellemző bonyolult emberi viszonyokon túl, még némi beteges szexualitás is jellemzi. Persze a férfiak nagy többségét ez a fajta vágy vezeti, akkor is, ha reggelente fizikailag a hálószobában kénytelenek hagyni, a fejükben ritkán tudják kikapcsolni. Néha játszmákat provokálok ismeretlen járókelőkkel. Kiváncsiságból, mennyi kell, hogy horogra akadjanak, mekkorának kell lennie a kihívás mértékének, hogy megüsse a hatásos szintet. Ma egy ötvenkörüli bácsi kacsintot rám a buszmegállóban egy csöndes "csinos"-at eldörmögve, tegnap egy bolti eladó fiú köszönte meg szenvtelenül a mosolyomat. Nagyon kevés is elég. És a fiúnak sem valószínű, hogy a kommunista múltját sirató írót, vagy a múlt századközepi cseh szocializmus értelmiségiekre kényszerített keserves mindennapjait juttattam eszébe. Így viszont, minél beljebb érek a könyvben, annál szánnivalóbb a csoda, és nem vagyok abban biztos, hogy életem lehetősége mellett sétálnék el, ha sosem jutna a fiúhoz a telefonszámom. Jobban járt volna egy kevésbé kifejező könyvvel. Hajlamos vagyok a naivitásra...
