Sokszor felmerül a kérdés, még alakulóban lévő barátaimmal egy-egy beszélgetés során, hogy milyen társat keresünk. Milyen legyen ő? Tudom, megmagyarázhatatlanul bután hangzik, de mindenki, aki most mosolyog, nézzen magába, fontos ez. Körülbelül annyira, mint hogy tudj felelni arra a kérdésre, ki vagy te. Egy újabb etapon vagyok túl, valószínűleg, ebben a könyvben nem lesz új fejezet, tehát rágépelem az utolsó lapra, hogy VÉGE, de van rengeteg gondolat, ami most cseng le, és ad értelmet mindennek, amiről ez a könyv szól.
Tehát, ha engem kérdeztek, olyan társat szeretnék, aki okos, tudatos, határozott és egyben vad, eszetlen, meggondolatlan, nevettető. Aki odaadó, ragaszkodó, de tud és él is nélkülem, ha erre van szükség. Olyan, aki inspirál, bátorít, érdeklődik. Akivel tervezni lehet, akire számítani lehet. Aki gondolkodik és alkot, aki elhatároz és véghezvisz, aki tart valami felé. Aki nyitott, kíváncsi és képes átélni a pillanatot. Aki tud érzékeny gyerek lenni, máskor pedig érzéki férfi. Aki értékeli a gondoskodást és a szeretetet és tudja mindezt viszonozni. Aki meg akarja mutatni magát, a teljes valóját, és közben kritikátlanul szeret. Aki nem kiabál, hanem megbeszél, aki nem megmond, hanem megkérdez. Akivel nincs más a világunkban csak ő és én és mi.
Hogy miért szól ez a bejegyzés is a férfi társról? Talán mert jelen pillanatban nincsen egy férfi sem, aki szeret. Úgy, mint az egyetlent a világon. Sem egy apa, sem egy szerető. És ez, ami örökké hiányzik.
