vödörödön

Immár egy hete alszom rosszul. Kínzó állapot. A női természetnek hála havonta van egy-egy ilyen rosszabb hetem. Időben fekszem, halálosan kimerülten, egy pillanat alatt merülök mély álomba és eddig rendben is van. De. Reggel hat és nyolc között éberen térek magamhoz. A következő két hónapomat úgy sikerült berendezni, hogy tíz előtt nem nagyon van mit tennem, így azt teszem, amit ilyenkor minden ember tenne, visszaerőltetem magam az álomba. Mikor másfél-két óra múlva túlaludt állapotban magamhoz térek nincs semmi, ami ferázna, és az álomepizódok kavarognak a fejemben, rányomva bélyegüket az egész napomra. Aminek az az eredménye, hogy borzasztó magányosnak érzem magam néha. Nem baráttalannak, hanem társtalannak. Persze, nincs visszaút, előre nézünk, előre tartunk, de borzasztóan hiányzik ő. Hiányzik az a különleges közeg, ami kettőnk között volt. Mindent elrontottunk, amit lehetett, már nem működhet és néha bevallom magamnak is, hogy sosem működött..csak túl sok az elpazarolt álom, vágy, idő és a megélt emlék. Nagyon össze kell szednem magam, hogy megéljem azokat az élményeket nélküle, amire én magam tőle függetlenül is vágyok, de nem tudom kitörölni a tényt, hogy mennyire vele akartam megélni, hiányzik. Hiányzik, mikor az erdőben sétálok, mikor könyvet olvasok a fotelben teával a kezemben, mikor főzök és nem kóstolja meg, mikor este van és nem érkezik meg, vagy nem hív fel...most is bőgök. Hiányzik, ahogy szeretett. Persze ez csak egy rosszabb időszak, ami nyilvánvaló összefüggésben van az alvásproblémával. Ha pihent vagyok az élet repül, észre sem veszem és eltelt egy hét, egy hónap. Amit biztosan nem akarok: visszakerülni egy olyan kapcsolatba, ami nem az enyém, nem élhetem meg és nincs jövője. De igen, hiányzik, hogy valaki szeressen.